Megteltek a hazai szálláshelyek a hosszú hétvégén

Utazásaihoz mindig kössön utasbiztosítást!

Kiemelkedő forgalmat hozott az október végi négynapos hosszú hétvége a szállásadók számára. Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vezették a legkeresettebb úti célok listáját a Szallas.hu adatai szerint. Ezeket követte Hévíz, Szeged, Siófok, Zalakaros és Sárvár.

 

A szállásfoglaló portál legfrissebb elemzése arról számolt be, hogy a teljes őszi időszak is sokkal erősebb, mint az előző években, hisz a tavalyinál már három és fél százalékkal, 2019-hez képest pedig csaknem 40 százalékkal nőtt az őszi időszakra szóló foglalások száma. Bíztatóak az év végi adatok is, már 5 százalékkal meghaladta a foglalások száma a 2019-es karácsonyi és újévi foglalásokat.

 

A portál szerint tavalyhoz mérten átlagosan 10 százalékkal drágultak idén az őszi szállások, 2019-hez képest pedig 30 százalékhoz közelít a különbség. Idén ősszel az útra kelőknek átlagosan 11.158 forintot kell fizetniük egy éjszakára egy fő részére.

 

A Szallas.hu azt is közölte, hogy az általuk megkérdezett hotelek közül eddig kevesebb mint 1 százalék jelezte, hogy végleges bezárást tervez vagy már be is zárt. Ezek többsége az energiaárak drasztikus emelkedésével indokolta döntését. A következő időszakra vonatkozó felmérésük szerint a válaszadó 184 fürdő közül 87 százalék a folyamatos működés mellett döntött a kikapcsolódni vágyók nagy örömére.

 

Akár belföldre, akár külföldre utazik, kössön utasbiztosítást egy esetleges baleset, betegség, illetve poggyásza vagy értéktárgyai elvesztése okozta kellemetlenségek enyhítésére. Kalkuláljon és kössön utasbiztosítást online:

Utasbiztosítás ONLINE, gyorsan | E-Utas.Hu

 

 

Utasbiztosítás kalkulátor

Hasonlítsa össze a webszervízzel rendelkező, így azonnali fedezetet nyújtó biztosítók utasbiztosítás ajánlatait, kösse meg az Önnek leginkább megfelelőt és utazzon gond nélkül.

pay-pass

Utasbiztosítás gyorsan,
4 egyszerű lépésben

Az utazás és az utazók alapadatainak megadása
Biztosítók ajánlatainak összehasonlítása
A megfelelő biztosítási ajánlat kiválasztása, a szerződés megkötéséhez szükséges további adatok megadása
Online díjfizetés és a biztosítási kötvény kiküldése e-mailben