Konzuli segítség és védelem külföldön. Miért és hogyan érdemes igénybe venni?

Kössön utasbiztosítást minden utazásához!

Egy külföldi utazás megtervezése – főleg, ha aktív kikapcsolódással és változatos programokkal telik, esetleg több országot is érint – szerteágazó feladat, sok mindenre figyelemmel kell lenni. Természetesen azt szeretnénk, ha minden gördülékenyen menne és a tervek szerint történne. Minden esetben - és akkor is, ha nem nagy kalandokra, csak egy kellemes városnézésre vagy tengerparti pihenésre vágyunk -, érdemes úgy elindulni, hogy körültekintően gondoskodunk a biztonságunkról, és amennyire lehetséges, felkészülünk arra, ha valami baj történne.

 

Miben nyújt segítséget a konzuli védelem?

 

Már azzal sokat tudunk tenni a biztonságunk érdekében, ha tisztában vagyunk vele, hogyan vehetjük igénybe a konzuli védelmet, és milyen segítségre számíthatunk. A magyar állampolgárok védelmét külföldön a Konzuli Szolgálat látja el. Országunk külképviseletei a jogkörükben meghatározott feltételek mellett nyújtanak tájékoztatást és segítséget többek között az alábbiakban:

 

  • elveszett/ellopott úti okmányok pótlása,
  • ha bűncselekmény áldozataivá válunk: a rendőrséggel, helyi hatóságokkal történő ügyintézés; családtagokkal való kapcsolatfelvétel,
  • súlyos betegség vagy baleset esetén: helyi orvosokkal, kórházakkal való kapcsolattartás, esetleg a szükséges hazaszállítás megszervezése,
  • válsághelyzetben: tájékoztatás és szükség esetén segítségnyújtás a hazatéréshez, illetve az evakuálás megszervezéséhez,
  • haláleset esetén: hozzátartozók értesítése és tájékoztatása a teendőkről,
  • tájékoztatás az adott országban elérhető helyi tolmácsokról és ügyvédekről,
  • meghatározott feltételekkel, utólagos visszafizetés és díjfizetés ellenében hazatérési kölcsön nyújtása,
  • segítségnyújtás egészségügyi vészhelyzetben, letartóztatás, őrizetbe vétel esetén.

Érdemes tudni, hogy amennyiben olyan, Európai Unión kívüli országban adódnak nehézségeink, ahol Magyarország nem rendelkezik konzuli képviselettel, jogosultak vagyunk egy másik uniós tagállam konzuli segítségnyújtását és védelmét igénybe venni, ugyanolyan feltételekkel, amilyeneket az saját állampolgárai számára kínál.

 

Hogyan segíthet a leggyorsabban a konzuli védelem?

 

Annak érdekében, hogy a segítségnyújtás minél hatékonyabb és gördülékenyebb legyen – ami a fenti eseteknél igen lényeges szempont –, érdemes regisztrálni a konzuli védelemre. Ehhez elég egyszerűen csak letölteni egy applikációt! A Konzuli Szolgálat Konzinfo Utazom alkalmazását már az utazás előtt tanácsos letölteni és megismerkedni a funkciókkal:

 

  • segíti az utazásra való felkészülést: fontos és naprakész információkkal szolgál a célország beutazási feltételeiről, vízum-követelményeiről, a helyi egészségügyi tudnivalókról, a fontosabb törvényekről és szokásokról, valamint egyéb hasznos kérdésekről,
  • a regisztrációval a Konzuli Szolgálat tudomást szerez arról, hogy az adott térségben tartózkodunk, és a megadott adatok megkönnyítik a kapcsolatfelvételt,
  • segítségével gyorsabban megtörténhet a konzuli segítségnyújtás,
  • válsághelyzet esetén azonnali értesítést küld, informál az aktuális helyzetről, tájékoztatást nyújt a teendőkről,
  • felhasználóként gyorsan és hatékonyan tudunk visszajelezni a helyzetünkről (biztonságban vagyunk vagy segítséget kérünk) a Konzuli Szolgálatnak.

A konzuli védelemre való regisztrálás másik módja, ha a https://konzinfougyseged.mfa.gov.hu/#!/login weboldalon töltjük ki a szükséges adatlapot. Itt minden lényeges tudnivaló, és részletes tájékoztatás elérhető. A nagyon sok fontos tanács mellett a Konzuli Szolgálat is hangsúlyozottan kéri, hogy ne induljunk útnak mindenre kiterjedő, jogi segítségnyújtást is tartalmazó utasbiztosítás nélkül!

 

Hasonlítsd össze partnereink ajánlatait, és kösd meg online, kényelmesen utasbiztosításod!

https://e-utas.hu/calculation/utas-biztositas

 

 

Utasbiztosítás kalkulátor

Hasonlítsa össze a webszervízzel rendelkező, így azonnali fedezetet nyújtó biztosítók utasbiztosítás ajánlatait, kösse meg az Önnek leginkább megfelelőt és utazzon gond nélkül.

pay-pass

Utasbiztosítás gyorsan,
4 egyszerű lépésben

Az utazás és az utazók alapadatainak megadása
Biztosítók ajánlatainak összehasonlítása
A megfelelő biztosítási ajánlat kiválasztása, a szerződés megkötéséhez szükséges további adatok megadása
Online díjfizetés és a biztosítási kötvény kiküldése e-mailben